Két hónapja, lelkiekben készülődve az előttem álló nehéz napokra Viszockij sorait idéztem, „hisz’ a legfélelmetesebb órája a harcnak – az óra mikor vársz a rohamra.” (a hevenyészett fordításban). Azt hiszem ebből azért sejthető, hogy eléggé be voltam rezelve. Ehhez képest persze, ahogy az lenni szokott retrospektíve’ a majré nevetségesnek és indokolatlannak tűnik és bár az a megállapítás, hogy életem legmelósabb két hónapjáról volt szó lehet, hogy objektíve nem is túlzó, de legalábbis kissé teátrális. Szóval ezennel taktikát váltok és átcsapok teljesen felelőtlen optimizmusba aztán majd két hónap múlva, valamikor május végén levonom a következtetést, hogy melyik hozzáállás a jobb.
Az életvidámságban persze nem kis része van a napokban otthonról kapott szeretetcsomagnak, illetve a postás személyének. Ezúton is köszönöm mindenkinek a szíves hozzájárulását. Továbbá másfél éve először nem érzem úgy, hogy eggyel több feladatom van, mint amit képes lennék könnyű szívvel elvégezni. Igazán nem akarom magamat sajnáltatni (illetve fényezni), csak úgy alakult hogy az utóbbi hónapokban mindig volt valami plusz teher ami megosztotta az energiáimat. Kutatás, TOEFL, MA-jelentkezés, szakdolgozatírás, különbözeti vizsgák, PhD-jelentkezés, miegysmás. Ehhez képest most a feladatom felettébb egyszerűnek tűnik, van két hónapom, írnom kell három dolgozatot és kész. Igaz heti egyszer kell bejárnom az egyetemre, de az eddigiekkel ellentétben nem kell majd napokat készülnöm az órákra. Az meg hogy pusztán 166 órával rendelkezek szabadon egy héten, igazán elviselhető gondolat.
Ráadásul igyekszem úgy felfogni a következő két hónapot, mint valami főpróbáját annak amivel „nagykoromban” akarok majd foglalkozni. A PhD-jelentkezéssel mondhatni letettem a voksomat az akadémiai pálya mellé. Jelenleg úgy érzem hogy egy ilyen írós, olvasós (kutatós), néha egyetemre járós (tanítós) karrier igazán feküdne nekem. (Rosszmájú megjegyzéseket az akadémiai karrier sötét oldaláról tessék óvatosan becsomagolva a tudomásomra hozni, hagy élvezzem a miliőt amíg lehet.)
Szóval a tervek a következőek. Áprilisban megírom a két második féléves tárgyam záró dolgozatát. Négyezer-ötszáz szó a GULAG őreiről és arról, hogyan gondolkodtak a sztálini terror végrehajtói, négyezer-ötszáz másik pedig az orosz politikai klánokról és arról, hogyan változnak az erőviszonyok minden elnökválasztás után. Közben igyekszem szinten tartani azt a tudást amit a legitimációról eddig összekapartam, majd májusban veszek egy nagy levegőt és egy hónap alatt megírom a szakdolgozatomat (kb. tizenötezer szó terjedelemben) arról, hogy elismeri-e a nép Putyin és társai jogát az uralkodásra.
Hogy közben bele ne őrüljek a nagy tanulásba, igyekszem növelni a szabadidős foglalkozással töltött óráimnak a számát. A futás iránti lelkesedésem töretlen, de vagy két hete egy rejtélyes ámde felettébb makacs térdfájdalom miatt semmittevésre vagyok kárhoztatva. Szerencsére az aikido még mindig játszik. Jó lenne kicsit azért beutazni Hollandiát, hogy ne úgy menjek haza, hogy egy évet éltem itt, de látni nem láttam semmit. Jó lenne Európában is utazgatni egy kicsit, a húsvétot Madridban töltöm, május elején meg megyek haza.
Az alkalomhoz illő vidám zene nem más mint Rahmanyinov g-moll prelúdiuma, Szvjatoszlav Richter előadásában. Ínyenceknek pedig egy szovjet propagafilm, amelyben ugyanezt a darabot Gilels a feje fölött elzúgó repülőgéppel játsza a fronton, hogy "emlékeztesse a katonákat miért is vívják a háborút".
UPDATE: Az imént rendeltem egy Kindle 3 e-Readert. Úgy izgulok.
