Egyelőre meglehetősen eseménytelenül telnek napjaim. Az egyetem felől semmi hír, pedig azért jöttem most vasárnap, mert elméletileg e hét elején van a beiratkozás, csak épp engem még nem rendeltek be. Unalmamban jobb híján pénzköltéssel múlatom az időt. Ma például kereken száz eurót mulattam el. Egyetlen mentségem, hogy pénzemet olyan hasznos és feltétlenül szükséges dolgokra költöm, mint a konyharuha, kéztörlő-törülköző, nagybögre, internetkábel, mobiltelefon. Viszont sajnos lassan kezdek kifogyni a feltétlen megveendő dolgokból – ami mellesleg azt jelenti, hogy kezd egészen jól felszereltnek minősülni a lakom – így még nem döntöttem el, hogy holnap inkább ki se mozduljak itthonról, vagy ha be is megyek a városba, pénz nélkül tegyem ezt.
Az egyetlen tárgy amire igazán szükségem van még az egy bicikli. Tudom közhely, hogy Hollandiában mindenki biciklizik, de átélni, hogy itt tényleg MINDENKI biciklin mozog egészen döbbenetes. (A mellékelt képen a pályaudvar melletti öt biciklitároló egyikének kábé negyede látható. Játék: hány kerékpárt látsz a képen? A helyes megfejtők között kisorsolunk egy intelligens mosógépet az Indezit Hungária jóvoltából). Viszont valami vállalható secondhand kerékpárt beszerezni nem is olyan egyszerű. Már hétfőn végigjártam az összes használtbicikli-boltot de az összes zárva volt. Ez biztos valami népszokás errefelé. Ma már kettőbe is bejutottam, de sajnos egészen határozott elképzelésekkel rendelkezem arról, hogy milyen biciklit szeretnék, és az egyikben egyáltalán nem volt ilyen (vagyis csak új, kétszáz euróért, de az valami egészen fantasztikusan szép), a másikban meg volt, de borzasztóan vacak állapotban. Ezeknek a gépeknek az értékállósága azért nem semmi, ha figyelembe vesszük, hogy egy ötven (!) éves darabért simán elkérnek nyolcvanöt eurót. Pénteken az egyetem szervez biciklivásárt (ja igen, mégis mehetek az Introduction Days-re, mert sokan lemondták), ahol állítólag 30-70 euró között lehet vásárolni, illetve holnap még megnézek két-három másik boltot. Hehh, azt hiszem világos, hogy manapság leginkább a biciklikérdés foglalkoztat.
Lakótársam Wang jó gyereknek tűnik. Mint kiderült nem Assabulu a neve, mert az valami taiwani szleng szó a naplopóra, hanem Mu-an (aminek helyes kiejtésének Kodály-kompatibilis dekódolása dó-fá) ami azt jelenti, hogy harmónia-béke. Nekem egy kicsit túl hippi névnek tűnik, de állítólag Taiwanban ez normális. Egyébként meg a barátai Wan-wannak szólítják, (a g-t nem kell ejteni). Wan-wan mint köztudott pszichológia BA-t végzett, majd egy évet héderelt, és most meg világot lát. A távol-keleti szolidaritás, mint kiderült, egészen intézményesült feléjük, saját honlapja van a leideni/hollandiai taiwaniaknak, így szerzett Wan-wan mikrót meg vízforralót, és ezért van már biciklije is. Mondtam neki, hogy nekem is seftelhetne egyet, és meg is ígérte, hogy majd figyeli a honlapot hátha lesz még eladó bicikli, de egyelőre semmi hír.
Mivel a holland nyelvtől hányingerem van, úgy döntöttem a mandarinomat fejlesztem idén. Már azt is megtanultam, hogy szjeszje, ami a köszönöm. Ezt a vacsora után volt alkalmam mondani, ugyanis ma Wang főzött. Őszinte sajnálatomra saját bevallása szerint ez volt élete első főzése, és a marha ennek megfelelően meglehetősen rágósra is sikeredett, viszont a kínai áruházban (mert ilyen is van itt Leidenben) vett tésztája nagyságrendekkel jobb, mint a spagetti, ráadásul ráborított valami spéci taiwani disznószószt is.
Egyébként régóta foglalkoztat a probléma, hogy hogyan lehet tízezer jelet egy negyven billentyűs klaviatúrán begépelni. A megoldás némileg elvette a kedvem a mandarintanulástól. Tehát kínai gépelés kezdőknek. 1. Végy egy egyszerű, rövid szót, mondjuk azt, hogy "hi". 2. Gépeld be a két hangot: „h”, „áj”. 3. A klaviatúra számgombjai segítségével válaszd ki a helyes intonációt (ez esetben a 4-es számú az. 4. (én itt vesztettem el a fonalat), mivel a négyes intonáció által kidobott jel nem az amit te szeretnél, nyomd meg a lefele nyilat, és a legördülő tizenkét változatból válaszd ki azt, amelyiket te szeretnél. A hatos az.
Mára ennyi, remélem legközelebb izgalmasabb fejleményekről is fogok tudni írni.
P.s.: a második kép a városházáról. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok fényképezni. Figyelni a fényre, meg a távolságra, meg hogy valami érdekes is legyen a képen - túl sok nekem egyszerre. A fényképezőgépem egyébként egészen viccesen viselkedik, minden második bekapcsolásra villog, hogy vészesen le van merülve, újraindítás után meg tele van töltve. Viszont ma egy fél napot fényképezgettem, mielőtt eszembe jutott, hogy a memóriakártyát a számítógépemben hagytam, de úgy látszik bolondbiztos a készülék, mert mindent mentett a belső memóriájára. Így összességében azt hiszem egy szavam sem lehet rá.
