Anyám reám szólt, hogy nagyon negatívak a posztjaim (ami szerinte tipikusan magyar mentalitás, én viszont félig orosz vagyok), úgyhogy ezúttal, ígérem, csupa pozitívum leszek.
Immáron másfél hete a dolgos holland diákok aranyéletét élem (előtte a dologtalan holland diákok aranyéletét éltem), és lassan-lassan kénytelen vagyok sikerül belemelegedni is. Mint ismeretes, összesen kétszer két órányi tanórám van egy héten, ami azért nagyszerű, mert a magyar gyakorlattal szemben nem sok tárgyból lesznek felületes ismereteim, hanem kevésből igen mélyek. Azt hittem azért is jó, mert egy csomó szabadidőm lesz a hét során, de ez ügyben tévedni látszok. Csüggedésre azonban semmi ok, hiszen az a százpár oldal, amit hetente olvasnom kell, és pár ezer szó, amit írnom egyértelműen az én javamat szolgálja, és rövid időn belül érezhetően tájékozottabb, sőt okosabb leszek, már ami Oroszországot illeti.
A gazdaság órán olyan témákkal foglalkozunk, mint az orosz gazdasági átmenet, az állam szerepe, a régiók gazdasága stb. Jellemzően minden órára el kell olvasni három tanulmányt, és ezeket két oldalban összefoglalni, amiket a tanár elolvas(!), és észrevételeivel együtt(!) visszaad(!). Emellett az év végéig össze kell dobni egy nagyobb lélegzetvételű munkát az energiaszektorral kapcsolatban valamint az egyik kétoldalas összefoglalást prezentálni kell a csoportnak. Én voltam olyan bátor, hogy rögtön az elsőt bevállaltam „normális ország-e Oroszország” témában, és a mai délelőttön nagy sikerrel prezentáltam is. Az elsőre zordnak tűnő, egyre szimpatikusabb prof az előadás után, az óra közben és után is elismerően well done-ozott egy keveset, úgyhogy a poroszos mentalitáshoz szokott májam egészségeset hízott.
A másik tárgyam kultúra cím alatt fut, és a történelmi filmeken keresztül igyekszünk megfogni az elmúlt kilencven év jellegzetességeit. Elsőre ez azért hangzott jól, mert filmeket nézni buli. Aztán kiderült, hogy az én filmes műveltségem meglehetősen sekély, és vannak olyan filmek – a kurzus során nyomasztó üdvözítő fölényben – amelyek nézése egyáltalán nem buli, nem valami elcsépelt vagy sekély dologról szólnak, hanem igenis mély és magvas gondolatokat boncolgatnak. Minimum két órán át. Néha a pár- és mindféle más beszédek teljes hiánya mellett. Ha netalán, neadjisten’ pedig elálmosodnék közben, még mindig tudok egy kellemeset szunyókálni közben, ami pedig az ebéd utáni alvás közismerten kedvező fiziológiai hatása miatt (az óra egykor kezdődik) újfent boldogságra ad okot. Arról nem is beszélve, hogy ha a tartalmas filmek megnézése után elolvasott tartalmas olvasmányok feldolgozása során véletlenül tartalmas gondolatok jutnak az eszembe, azokat nem magamban tartanom kell, hanem leírnom nyolcszáz-(kötőjel) ezer szó terjedelemben.
További örömre ad okot, hogy mélyen együtt tudok érezni Panni húgommal, - aki a nyáron nagy energiákat ölt olvasáskészség-fejlesztésbe, - mivel a második óra után, angol nyelvű akadémiai szövegeket nagyjából egy második osztályos sebességével dolgozok fel. De bölcs egykori edzőm Meczker András szavaival élve "ami nem megy, azt erőltetni kell", így remélem egy-két hónap gyakorlás után nem csak a könyvtár négy fala között fogom magamba szívni a boldogságot, hanem a levegőn is.
Mivel arra még az én nagyszerű családtagjaim sem képesek, hogy az eddig megszokottak szerint hetente nyolc napi hazaival lássanak el otthonról, meglepően sokat főzök. Ez nem csak azért jó, mert így egyrészt fejlődik főzőtudományom, és (néha) jókat is eszek, de a minap például röpke két órára a bekapcsolva felejtett tűzhelyen felejtettem egy üres lábast. A lakás hála Istennek nem égett le, én viszont egyrészről életembe először láttam testközelből vörösizzó edényt, másrészről végre eldőlt a kérdés, hogy kell-e egy nagyobb edényt venni.
Az edényvásárlás terén még a boldog együgyűség állapotában leledztem, ezért fogalmam sem volt pontosan mire is van szükségem, viszont a szakbolt már épp zárt volna (mert annyira jól ment a tanulás, olyannyira belemerültem, hogy alig értem oda), így hát lekaptam a polcról egy szimpatikus tízliteres kis aranyost, és mentem a pénztárhoz. Azon csak hazafele biciklizve merengtem el (egyik kezemben a lábas, a másikban egy vasaló meg három liter háztartási vegyszer) hogy ennek a fazéknak aligha véletlenül ilyen szép nagy a doboza, és különben is tíz liter vízben vagy húsz emberre lehet halászlevet főzni. Egy szó mint száz, kicsit elszámoltam magam, az edény átmérője kétszerese volt a legnagyobb főzőlapunknak. De kétségbe semmiképpen nem estem, és ma reggel visszavittem a boltba a lábost, adtak helyette egy tökéletes hatliterest, sőt még a különbözetet is visszafizették volna, de inkább vettem rajta egy lábtörlőt.
Remélem a fentiekből is érződik, élek itt, mint Marci hevesen (vagy Hevesen?), egész álló nap tömöm magamba a strópvaflit, sokat napozok és fürdök a tengerben. Gondom, bajom nincs, és az élet igenis habos torta.
Az első kép címe: Leleményes (és éhes) kollegista palacsintát süt.
A második kép a Jogi Kar könyvtára. Meggyőződésem szerint ezek "jogászlámpák".
